HIVATKOZÁSOK
Veled beszélek kihűlt tegnapjaink
bronzkarikái között egy mosatlan
arcú hajnalon mikor már nem lehet
kopogni párnás szemek fáradt
éjszakáinál
nézd csak milyen csodálatos
az idő kezében felejtett
csontig égett alkonyat
mintha tetteink világítanának
mintha tegnapot jósolna
máglyányi tenyerünk
nézd ahogy elmennek egymás mellett
a cipők
mintha nem is emberek lépkednének
s ahogy egyre sötétedik betegségre
életre halálra szemfogyatkozásra
hivatkozva bezárjuk magunk
a hitetlenségbe
megroggyan az asztal
roskad a kő házunk alatt
ásatlan marad ismét az utcaárok
amíg ölelkezünk minden más elmarad
öreg vagy már tükröd fintorog
ha magadba nézel
visszatekintő tenyered vak ürességben
keres
közben rőt ősz lett
hétköznapokká gyűrődtek
kikeményített ünnepeim
mindenből csak te hiányzol
vagy mindenből én hiányzom
veled beszélek
bár összegyűjtenéd
amit szétdobáltam én
TÖRTÉNELMI SÉTA
a harcok
vesztesei
átsétálnak
a holnapba
nyakukon
cipelve
a lánc-alázatot
a harcok
vesztesei
átsétálnak
a történelembe
mögöttük ballagnak
lehajtott fejű
pompájukban reszketve
a győztesek
A CSÓK
�Ha a világnak nem tetszik, hogy annyit be-
szélek magamról, nekem meg az nem tetszik,
hogy a világ még csak nem is gondol magá-
ra...� (Michel de Montaigne)
Hát igen:
ott voltunk mind a tarka had
éreztük ránk is jel tapad
lelkünk is sztigmált férgesek
jóllakottak és éhesek
voltunk mi százak milliók
mindent szétzúzók s ballagók
ingünkre gyűlt a tarka hab
míg néztük mennyi hajba kap
csak semmiért és mindenért
mindenki bort búzát remélt
s nem kaptunk mást csak szürke sót
elvertünk minden búcsúzót
sírtunk és téptük rongy-ruhánk
végül csak csókkal búcsúzánk
És ismét:
a századik
az ezredik monológ
ki van a túloldalon
most épp te vagy
jókedvvel vagy szomorún
játékban bizakodón
most éppen te vagy
aki hozzám tartozol
akinek csalódnia lehet
és kell
mert mást akarsz
és másra vársz
ez a vers is becsapott
megcsalt bevágod valahová
vagy elteszed
és kimégy gombát
gyűjteni
vagy képeslapot
olvasol levelet írsz
kedvesednek
ölelkezel elhagysz
valakit
a ki-tudja-hányadik
monológ
taps csend fintorok
csak tudnám
ki van a túloldalon
LÉPÉSEK
NYITÁNY
Fülünkben cseng a Csók-szimfónia � � �
új üzletünk � a régi nyitva van � � �
fejünk fölött már csend a glória � � �
repedt a nyelvünk vágyunk tárgytalan
AZ ELSŐ LÉPÉS
(Kedves! Pálpataka és New York között nincs kü-
lönbség. Ha mégis van, akkor az eltörpül 197...
egyik késő őszi gondolatom mellett. A NAGY
NYÁRFÁK alatt ültem első fizetésem mámorában,
és arra gondoltam, hogy 198... egyik téli délelőtt-
jén, a világ valamelyik, éppen ennek tervezett pont-
ján találkozom veled. Szép, érdekes találkozást
eszeltem ki, szenzációsat, mint amikor üstökös je-
lenik meg. Bekormozott szemmel állunk majd egy-
más előtt, hogy az mc2 első hatása alatt önfogyat-
kozásunk megmérhessük.
Kedves, így kezdődött, és állításod, miszerint nem
hiszek a kézben, a kéz erejében, nem igaz. Azt hi-
szem, imádni tudnám a kezet, de nem azt, ami üt,
pofoz, rombol. Valami egészen másfajta erőre gon-
dolok, olyanra, mint amikor meg kell fognom a te
kezed, ha megérkezel. Olyan erő ez, hogy akkor ép-
pen képtelen leszek mást tenni.
Látod, Kedves, így várlak, és 197... késő ősze, meg
198... egyik téli délelőttje között züllöngve, azt
sem tudom, VAGY-E?!)
Harmat nyár fű tél
felsorolása az életnek
Az első lépés anyád karjáról
végtelen közutak szétdobálva
a verítékes zónában
csillogó homlokok
magunkból kitört ablakok
sorban a kocsmák
koccintgatnak az üres poharak
boszorkányszombat volt odabenn
mindenem ott maradt
kiállok uram � � �
jöhetsz
A MÁSODIK LÉPÉS
(Kedves, biztos vagyok abban, hogy a szavak rád-
találnak. Ha egyszer majd úgy érzed, menned kell
valahová, mert várnak, akkor gyorsan, minden fel-
készülés nélkül indulj el. Nem kell keresned a he-
lyet. Az a hely éppen ott van, ahol én akkor leszek.
Ösztönöd majd elvezet hozzám, de akarva, vagy aka-
ratlan felejtsd otthon tegnapjaid. Mi majd újakat
lopdosunk össze a jövőtől. Szebbeket, csúnyábbakat,
nem tudom, de egy bizonyos: kuszábbakat.)
A NAGY HEGYEN túl
kikiáltották a köztársaságot.
Az emberek lemondtak vallásukról,
és közadakozásból köztársaságiak lettek.
csak a halottak szétmálló inge-kabátja
ne zaklatná a mindig éjjel virrasztókat
hány kabát hány ing mennyi bőr van még
a bevallod-e igenjéig csak választanod kell
a ...törés igekötői közül
nincsenek halottaink
csak élő emlékrengetegünk van
az zsong körül a keréknyikorgásnyi
tavaszban az emlékezés
nagypénteki szegecselésében
szétmállanak a kőarcok
s a Kincses Birodalom rabjai
eladják gyermekeik � � � � �
jövőjükkel szurony-szemben
málészájú
géppuskás janicsárok
A HARMADIK LÉPÉS
(In memoriam Szilágyi Domokos és Hervay Gizella)
(Kedves, már közeleg a mi időnk. Már kereslek; éj-
szakákat és nappalokat forgatok fel, hogy megtalál-
jalak, de lábnyomaid nem követnek téged. Jól lát-
szanak a HOMLOKON, de se irány, se irányítás: el-
tévedtek. Így, utánad kutatva, lettem nyomodban út
a kiaszott ég alatt, felmarták ajkam a szavak, és
szomjazom. A víz, a víz, amit majd te nyújtasz felém,
hogy követnem téged erőm legyen.
Tudod, Kedves, véred látszik; kiült hallgatózni az idő
viszonyíthatatlan ablakába. Tömbházak alatt penész-
szé rettent a gyönyör, amit nagy áron vettünk hol-
nap, vagy holnapután � � � � a kölcsönzőből.)
Harmat nyár fű tél
felsorolása az életnek
a vers a vers a szó
mondá a költő
mondá Domokos
város váron
a világon � � � halálig
tartó csendben
idézzünk zsoltárokatdobáljunk dallamos
altató alliterációkat
a hajnali haldokló holdra
mondá a költő
mondá Domokos
a világon
város váron � � � oh, my god my god
thy kingdom come*
� � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � �
az ecetet nem kértem csak adták
és engem ne szeressetek
mert úgyse mienk a mennyek
országa � � � (Ez volt az utolsó lépés, Kedves. Ma.
198... ama téli délelőttjén, a költő megjelenik a füg-
göny előtt, és meghajol. Az üres nézőtér lélegzet-
visszafojtva, várakozón rámered. Ekkor a költő szo-
morú arccal, hátrakulcsolt, remegő kezekkel, mély,
szinte bariton hangon bejelenti: �Kedves Nézőtér...
ma van az a nap, végre elérkezett a pillanat, amikor
a sok évvel jelenünk előtt megjósolt előadás . . . . . . . . . .
. . . . . . . elmarad.�
Felzúg a taps, tombolás, virágok, kalapok, pezsgő, és
ekkor a költő, minden addigit meghazudtolva, a
mennyezet felé ballagón, dúdolni kezd:
my god
when your kingdom comes
don�t be busy
I will wait for you
with my Gizi**
* óh uram uram
jöjjön el a te országod
** (tükörfordításban) uram
mikor országod eljön
foglalt ne légy
várni fogok rád
Gizimmel én
A POSTÁS
Miután széthordta a leveleket
és az újságokat azt a nőt
aki a Domb utca harmincban
lakott és tegnap elköltözött
sajátos és csak számára
érthető jelekkel felrajzolta
a szemközti falra hogy mikor
arra jár legyen amiért
a kocsik fölött átnéznie
,,... MINT TENMAGADAT!�
Üdvözlöm a jelenlevőket
és bejelentem
hogy minden tervezett dolog
a szokásos kifogások
felsorolása nélkül elmarad
mert magamba vonulván
minden felebarátom
szeretni fogom
HAIKU-SOR
(a tenger nyugalma)
Keressük meg a
tengert, mikor csendes, mert
vize nyugalom,
de ne zavarjuk
meg fekete szelekkel,
ne bőszítsük fel,
meg ne csapkodjuk.
Caligula-kezekkel
ne ostorozzuk.
NÉGY HAIKU
I
Felnőni látott
a pihenő századvég.
Meghalni lát-e?
II
Tovabillentél.
Nektárkönnyesen feléd
hajolt egy virág.
III
Az égre néztél,
s gyönyörében könnyezett
a vén Szürkeség
IV
Miattad, érted
kegyelem, harag, öröm,
virág voltam én.
A TITOK
Az élet narkózisa
a hangok tiszta csengése
megadatott
és süllyedő hajóin
még eljut hozzátok
a rakomány
a kinyitott égben szüzek
rittyentenek lovaiknak
béklyózott varjak
kidőlt kopjafákon
zúzmarás lábak (in memoriam:
a színészt szél lóbálja
tapsol a felragyogó Nap
a fára emelt magasságnak
végső szereped a halál
színpaddá lényegült az erdő
fagyott csepegés a levegőben)
az élet narkózisa ez az utolsó
a hangok tiszta csengése
megadatott
elcsodálkoznak csukott
keblű nagyanyáink
s ahogy kígyózik kamrák
felé a csend
szájra tapasztott kézzel
rettegve mesélik el
QUIJOTE BIZTATÁSA
Ne tántorítsák álmodat
ragyás, göcsörtös várurak.
Erőt a szívnek úgyse ad
helóta fej, se hódolat.
Mert nem lehet, és nem szabad
a földre rogynod súly alatt;
se szenny, se vér, se áldozat
ne tántorítsa álmodat.
Mit ér a kard, a pengeél,
ha rettegésre ébredél?
Amíg előtted szélkar él,
se mást, se téged nem kímél,
s meddő lesz, balga, vén a cél,
ha gyávaságod égig ér.
Inad ha reszketésre kél,
mit ér a kard, a pengeél?
BOHÓCOK KÓRUSDALA
Bűneink kivándoroltak,
csak csend maradt otthonunkban.
Halott marionettek közt
állunk a puszta akolban.
Se farkas, se bárány, csak mi,
magunkbaroskadt életek.
Nézzük, és csak újranézzük
az öregedő képeket.
A függöny gördülésre kész,
s nem tudhatjuk, fel- vagy lemegy.
Hajnal van és elfeledtük,
hogy merre van nyugat, kelet.
Refr:
Csak csend maradt otthonunkban,
magunkbaroskadt életek.
Hajnal van, és elfeledtük,
hogy milyen volt, az életet.
AZ ELSŐ HANG, MINT FÚRIA
. . . . . . . amitől már nem menekülhetsz . . . .
. . . . tiszta agy . . .
. . . . reggeli eufória . . . . ott cseng benned
dolgozol . . . . menekülsz . . . . futsz . . . loholsz
. . . . ott cseng benned . . . .
este csendre vágyva . . . . lefeküdvén . . . .
ott cseng benned az első hang . . . .
. . . . egyetlenként . . . .
. . . . . . . megnevezhetetlenül
akaratosan . . . . . . . . . . . . .
KÉPEK PAPÍRKERETBEN
1. PROLÓGUS
a tükör előtt
az immár kisimíthatatlan
valóság
nem magad vagy
a világot képviseled
mindennemű választás nélkül
a tükör előtt
a kijavíthatatlan
rosszul összerakott
intarzia
védtelen vagy
fegyvered vérted
csak jövőbe szegezett
homlokod lehet
a tükör előtt
összebogozódott holnapok
2. DEUS EX MACHINA
a főtéren könyveket lóbál a tér
hátán mikulás-szatyor
kilógnak belőle a fák
a főtéren
valahol a színház és a pék
üzlete között
szemben az új szoborral
álló lovasok feltűrt ingujjal
indulóban sok irányba
kezükben a maradék
elosztott disznófősajt
egy háromemeletes ház
elgörbült csatornája
hátulról üvölt a szél
3. A KEDVES SZEME
világra vigyázó
villanykörte virraszt
karnyira kezeket
kísért a kapcsoló
hajnal van a sarokban ébred a szenny
az eső vad szonettet ír a porba
korom-hajadon a fény virágai
szemed rímei tenyeredbe hullva
4. AZ ÜNNEP
hajlong a szél
vérző fák
az útszegélyen
züllött hétköznapok
tátott szájjal
a fehéringes
Karácsony körül
csonthomlokon
szétrugdált
hangyaboly
kígyók szájtól
szájig
tejre várva
mindenütt
5. FÉLELEM
vérengző sárga tégla zuhan
a barázdátlan agyvelő felé
egy sárga gondolat
AZ ÍRÓGÉP ÁTVÁLTOZÁSA
Felkelsz reggel
vagy már hajnalban
ahogy néha szoktál
� � � � � � � � �
tűz van � � � gondolod
vagy lovak jönnek
mint a vonatok
� � � � � � � � �
papírt fűzöl
az írógépbe
s amint a
billentyűkhöz érsz
felcsendül
egy C-dúr akkord
A VERS
(Béluka fabula rasa című versére)
vegyétek
és
olvassátok
ez
itt
a
vers
előttetek
� � � acélba
csomagolva � � �
AZ UTOLSÓ BÁRÁNY
Ha mi magunk nem is
de a farkas és piroska
elnyerték az öröklétet
mondja bárány
farkas-szavakkal
és hogy emlékszik � � �
a...-i bábszínház
beszüntetése előtti
utolsó előadásán
az egyetlen bárányka
aki angol-mód konzervatív
szülei jóvoltából
még beszélte
a bégető nyelvet
a NAMOSTMEGESZLEK-re
felkiáltott:
NE SZARJ BE PIROSKA
RÚGD TÖKÖN
ATTÓL MEGDÖGLIK
MEDITÁCIÓK
(találkozások önmagammal)
1. AZ IZMOSAK
veletek megyek én is
mondta a vézna srác
jó felelte a főnök
s unalmasan kiköpött
2. CÉHTÁBLA
itt élek � � � � �
szerelemmester
ördögcimbora � � �
tányéromba zuhan
az éhség
3. AJTÓMRA ÖRÖK CÉDULÁNAK
szá-nak
a zene halk
ha belépsz
ne ébredj rám
valamit hagytam
az asztalon
könyveim között
ha keresnél mégis
ha minden megkötött
és meg nem kötött
szerződésünk ellenére
is hiányzom neked
elindulhatsz
mindig-várakozó
önmagadhoz
ahol egy halkuló
zongoraakkordban
ünneplő kíséretünkkel
fehérben
feketében
ballagunk
4. AKVARELL
élet
kenyéren átvirrasztott
5. SZONÁTA
kenyér nélkül kihevert
halál
szonáta
kék a hang is
mint a víz
a húrok
világűrbe
szöknek
kék a hang is
mint a víz